15 49.0138 8.38624 1 0 4000 1 https://www.shakingcolors.hu 300 1

Mi a helyzet?

A mini sorozatunk utolsó részében úgy gondoltuk, hogy összefoglaljuk nektek, hogy Mi hogyan éltük meg az utóbbi néhány hetet és milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk.

Nagyjából 2 hónappal ezelőtt, mikor bejelentették a veszélyhelyzetet Magyarországon, senki nem látta előre hogyan fogja ez megváltoztatni a mindennapi életünket, szokásainkat. Alapvetően úgy gondolom, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a Mi piacunkra nem gyakorolt akkora negatív hatást ez a helyzet (legalábbis egyenlőre nem). Persze vannak partnereink, akik nagy forgalmaktól estek el, de összességében tekintve, az biztosan kimondható, hogy kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint például a vendéglátás vagy a turizmus.

Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?

Az első és legfontosabb feladat számunkra az volt, hogy az értékesítőinknek át kellett állni az otthoni munkára. A raktárunkban szigorú protokollt vezettünk be, a kollégák nem érintkeznek egymással, sem a futárokkal és folyamatos fertőtlenítést végzünk a raktárban. Így 2 hónap távlatából úgy gondolom, jól vizsgáztunk, hiszen különösebb fennakadás nélkül folyik a munka.

Szerencsére a készleteink kisebb rövid csúszásoktól eltekintve folyamatosan fel vannak töltve, annak ellenére, hogy a spanyolországi gyár néhány hét leállásra kényszerült. Számos versenytársunkhoz képest előnyös helyzetben vagyunk, hiszen a gyár alapanyag beszerzését európai beszállítók végzik, nem a távol-keletről érkeznek, ezért 1-2 apró kivétellel az ellátási lánc is jól vizsgázott. A spanyolországi gyártás mára már helyre állt., amely már a múltban is szigorú biztonsági és higiéniai előírások szerint zajlott, így most nyugodtan folytatódhat a megszokott munka.

Sajnos azonban egy nagyon fontos szempontból negatívan érintett minket ez a helyzet. Az idén Magyarországon már tizedik éve a piacon jelen lévő PintyPlus festék sprayk, nem csak itthon, hanem az egész régióban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ezért a 2020-as első negyedévben az eredeti tervek szerint elindult volna egy közép-kelet európai logisztikai központ Budapesten, Közép-Kelet Európa egyik legmodernebb raktárában. Ez sokkal gyorsabb és kiegyensúlyozottabb raktárkészletet jelent számunkra, és a környező országok számára. Ez a projekt nem került törlésre, viszont sajnos néhány hónappal el kell halasztanunk az indulását.

Fog változni valami? Vagy minden ugyanolyan lesz, mint “azelőtt”?

Én úgy gondolom, hogy néhány dolog változni fog és nem lesz minden ugyanolyan, mint a vírus előtt volt. Jóllehet alapjaiban nem változott meg semmi, mégis ez a speciális helyzet felgyorsított néhány folyamatot. Rendkívüli módon felértékelődött az online jelenlét. Tapasztalatunk alapján azok a partnereink, akik rendelkeznek, webshoppal, weboldallal vagy aktív közösségi média oldallal nagyobb mértékben növelték forgalmukat. Érdekes módon, éppen az évek óta aktív és jelentős online jelenlétünknek tudható be az, hogy az elmúlt 2 hónapban több új viszonteladó partnerünk is jelentkezett, akik egy része elmondásuk szerint azért jelentkezett, mert egyre többen a PintyPlus festék spray termékeket keresik üzletükben.

A partnereinknek eddig is jelentős része a Novasolshop online felületünkön keresztül bonyolította a rendelések leadását, de ez az arány az utóbbi 2 hónapban még jobban eltolódott és most már a viszonteladó partnereink közel 90%-ban választják az online rendelés leadást. Sőt néhány partnerünk azt is elmondta, hogy kimondottan örül annak, hogy a különböző cégek képviselői nem adják egymásnak a kilincset egész nap és szívesebben választják a rendelésnek ezt a formáját.

Hogyan tovább?

Bízunk benne, hogy néhány hét múlva már többé-kevésbé minden visszaállhat a normál kerékvágásba. Persze azt gondolom, mindenki igyekezni fog sokkal óvatosabb lenni még egy jó darabig. Részünkről ez a néhány hét rendkívül mozgalmasan telt és rengeteg olyan projektet be tudtunk fejezni, amelyekkel el voltunk maradva. Ennek köszönhetően az idei évben még számos újabb termék fejlesztéssel és újdonsággal fogunk jelentkezni, amellyel újabb lépéselőnyt fogunk biztosítani a partnereink számára!

Köszönjük figyelmedet! Ezzel a bejegyzésünkkel szerettük volna elmondani nektek, hogy Mi hogyan éltük meg ezt a nehéz időszakot! Biztosak vagyunk benne, hogy ez után, még erősebben és sikeresebben folytathatjuk a közös utunkat!

Előző poszt
Lökhárító festés spray segítségével
Következő poszt
Kerti bútor felújítása